Megérkezett Guillermo del Toro Frankensteinjének első hivatalos előzetese
Az első képkockák lenyűgöző látványvilágú rémmesét ígérnek.
Az első képkockák lenyűgöző látványvilágú rémmesét ígérnek.
Az Oscar-díjas rendező és forgatókönyvíró horrormeséi a Netflixen lesznek majd elérhetők.
Szörnyeteg vagy ember? – hangzik el többször is a nagy kérdés Guillermo del Toro Oscar-díjas filmrendező új thrillerének előzetesében.
Az Oscar-díjas Guillermo del Toro lesz a rendező.
Most lesz először mexikói filmes a zsűri elnöke Cannes-ban. Kérdés, hogy várhatóak-e társadalmi-politikai véleménynyilvánítások, mint például tavaly a #metoo hatására.
Guillermo del Toro víz alatt rejlő csodákról, a furákról és a saját boldogságunkról, Steven Spielberg a nyilvánosság védelmező erejéről mesél. Kritika.
A vád szerint a film alapötletét egy 1969-es színdarabból lopták a készítők. A keresetet benyújtó David Zindel szerint a mozi és néhai apja ötletéből származó mű több mint 60 ponton egyezik.
A rendező-forgatókönyvírót azzal vádolják, hogy a film sztoriját egy 1969-es színdarabból lopta.
Guillermo del Toro A víz érintése című filmje kapta a legtöbb, 12 jelölést a brit filmakadémia (Bafta) díjaira – közölte kedden a BBC News.
A közönség és a szakma véleményével megegyező filmeket díjazott a többek között a magyar filmrendezőt is soraiban tudó zsűri a Velencei Filmfesztiválon. A máris Oscar-esélyesként emlegetett The Shape of Water például, reméljük, a sikernek köszönhetően a magyar mozikba is eljut, de beszédes, hogy George Clooney rendezése, a Suburbicon és a rendkívül megosztó anyám! sem volt érdekelt a gálán.
Guillermo del Toro a nácik elől megmenekülő pokolfajzat és a Franco-diktatúrát természetfeletti lények segítségével átvészelő kislány története után újra egy olyan mozit alkotott, amelyben jól megfér egymás mellett a rá jellemző varázslatos képzeletvilág és a huszadik század emberi gyarlósága.
Hollywood legeredetibb filmesei közt számos mexikói, argentin vagy brazil rendezőt találunk, elég csak a Birdmannel és A visszatérővel Oscar-esőben részesült Iñárritura gondolni. Az amerikai karrier előtt azonban még otthon is letették a névjegyüket. A hegedűtanár című brazil és A klán című argentin filmek magyar premierjeinek apropóján összeszedtük az elmúlt évek legjobb latin-amerikai filmjeit.
Legkésőbb A faun labirintusa című filmjénél kiderült, hogy Guillermo del Toro minden egyes alkotására érdemes odafigyelni. Most is ezt tettük, de a kísértetházban játszódó, gótikus románcnak bélyegzett Bíborhegy egész biztosan nem kerül majd be a mexikói filmes legjobbjai közé – egy nagyon is élvezhető, de végtelenül egyszerű történetről van szó. Ne higgyünk a horrorisztikus előzeteseknek sem, megijedni a kevésbé edződött nézők sem fognak, inkább a sötét, véres hangulatával játszik rá a borzongatásra a rendező.